BLOG / NACHRICHTEN


Ahogy beköszönt a november, és az óraállítás miatt már öt óra körül sötétedik délután, egyre kevésbé van kedve kimozdulni az embernek. Egyre kevesebb a napsütés, jönnek a szürkébb időszakok, és néha semmi másra nem vágyunk, mint egy meleg és kényelmes szobára. Pedig ahogy közeledik az év végi hajtás, egyre jobban szükségünk lenne egy kis kikapcsolódásra és kiszakadásra a valóban szürke novemberi hétköznapokból – ezért is állítottuk össze őszi és adventi csomagjainkat!

Akik figyelemmel kísérik a vasi megyeszékhely programjait, biztosan tudják, hogy a legnagyobb és leghíresebb rendezvénye a városnak a Savaria Karnevál. Arról már jóval kevesebben tudnak, hogy a Szombathely ennél jóval több programot, szórakozási lehetőséget és kulturális eseményt tartogat az idelátogatóknak – ezen próbálunk mi is változtatni egy rövid programajánlóval augusztusra és ősz első heteire.

Az elmúlt időszakban számos volt és leendő vendégünk érdeklődött arról, hogy milyen intézkedéseket tettünk a COVID-helyzetre vonatkozóan, és milyen különleges kéréseket tudunk teljesíteni. Lássuk csak!

Városunk és környéke számos olyan ismert és kevésbé ismert látnivalóval rendelkezik, amelyek minden korosztály és érdeklődési kör számára izgalmas programokat ígérnek. Szombathely történelme, a környező természeti értékek, gyalog- vagy biciklitúrák célpontjai várnak arra, hogy az ide érkezők felfedezzék és megismerjék őket. A Savaria Turizmus Kft. – a Magyar Turisztikai Ügynökség kezdeményezéséhez csatlakozva – ezekből a lehetőségekből állított össze 5+1 túraajánlatot, amelyekre az Artisból kiindulva is könnyen elindulhatnak az érdeklődő vendégeink.

Gyakran kérik meg az embert, hogy értékeljen valamint tízes skálán. A bolti kiszolgálást, a webes rendelés ügyintézését, vagy éppen az egészségi állapotát. Ha a 2020-as évet kellene értékelnünk az Artis csapatával, egészen biztosan nem kapnánk rekordközeli számokat a kollégáktól. A tavaszi sokk, aztán a reménykeltő nyár, és végül az újbóli korlátozások az ősszel, ami miatt az egyik kedvenc évszakunkban az üzleti úton lévő vendégeken kívül nem fogadhattunk mást.

A ház feldíszítve. Fényfüzérek a helyükön, az egész belváros ünnepi díszben. A bejáratnál már az utcán elkap a karácsonyi hangulat, jól esik belépni a fényeivel hívogató recepcióra. A sarokban feldíszített karácsonyfa, a személyzet mosolygós, az Artisba karácsony idején már megérkezni is élmény. Mi idén is arra készültünk, hogy így fogadunk majd Titeket.

“Ha maga Szombathely egy merő meglepetés volt, akkor mit is mondhatnék a szállásról? Az Artis Butikhotel bizonyára a megye legszínvonalasabb szállása, de biztos vagyok benne, hogy országos viszonylatban is toplistás.”

Az Artis megnyitásakor nem csak azt éreztük küldetésünknek, hogy egy stílusteremtő, magas színvonalú szálláshelyet hozzunk létre Szombathelyen, hanem azt is, hogy helyi vállalatok vendégei számára is kiemelkedő minőségű szolgáltatásokat tudjunk kínálni.

Furcsa dolog, hogy az év egyik legszebb időszakában – amikor már igazán jókat lehet teraszozni, de még nem kell elmenekülni a déli forróság elől – szinte mindenki azzal kezdi a szálláskeresést, hogy körbekérdez: “Nyitva van?”. Persze három hónap önkéntes vagy kényszerű otthonlét és az elmúlt hónapok aggódása után jogosan érezzük azt, hogy már igazán elindulnánk újra kitágítani a kicsit beszűkült világunk határait, de még azért óvatosan tervezünk, hiszen az élet csak lassan tér vissza a régi kerékvágásba.

Édes kísértés: Szombathelyen rendezik az Év Fagylaltja 2019 versenyt

Május 23-án egy napra a szombathelyi Fő térre a költöznek Magyarország legjobb fagylaltosai: a rendezvénytéren felállított sátorban rendezett versenyen választja ki a szakmai zsűri az Év Fagylaltját. A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete és a Savaria Turizmus Kft. által szervezett vetélkedés nyilvános, az érdeklődők meg is kóstolhatják az elkészült jeges édességeket, emellett számos program várja a vendégeket.